Value systems: Plato

In his book, The Republic, Book IV, Plato wrote down what the ancient Greeks called the four cardinal virtues.

These virtues are:

  • prudence
  • cadence
  • temperance
  • justice

I took the liberty of using a different words, more accessible to the 21th century thinker, to describe these virtues:

  • wisdom
  • courage
  • self control
  • fairness

This list is very useful…. Because it is concrete! In all my readings about ethics, philosophers go to a great detail in setting up frameworks and defining concepts, but they rarely have the guts to come up with practical useful guidance. This is a rare exception.

I personally agree with these values in 100%.

The will to power

Schopenhauer said in the early 19th century that the most inner drive in humans is the will to live. A generation later, Nietzsche challenged this statement, and said the most inner drive in humans is the will to power.

That seems to be true… but it got me thinking.

My understanding on human motivations is firmly based on Maslow’s hierarchy of needs.

But then, if Maslow’s theory on human drives is fundamentally true, then why is power not mentioned at all in it?

[If anyone well educated in psychology and philosophy can give me some pointers, please do.]

My first thought is that power is a tool to achieve the goals set on the levels of the pyramid. That’s a comforting thought… It means that power is not a fundamental drive, just a tool – and that paints a better picture of humanity than if it were the other way around. Following on this thought, I ask myself: is power equally useful on all levels of the pyramid? I somehow question the idea that power is useful to gain love. I doubt even more that power is useful for self-actualization. I came to this hypothesis: power is more useful on the lower levels, and less and less useful as you go up. I need to think more about this…

My other thought was that power is actually present in the pyramid, it is just called differently. In my interpretation, by power Nietzsche meant the level of esteem. Achievement, ambition, and the striving to reach the highest possible position in life – these are all manifestations of the will to power. This is interesting too… if we believe that the will to power is truly fundamental, then we need to rearrange the levels in the pyramid. It means that the level for esteem goes down to the bottom. It means that esteem is more fundamental than food or love. When poor homeless people refuse to accept food stamps we see supporting evidence of this hypothesis.

The ethics of power

Here is the question (again): what’s more important in evaluating one’s actions (whether they are good or bad): the intentions or the consequences? This is best illustrated by an example question…

Let’s imagine that you’re driving along in a car. You’re slightly over the speed-limit, but you’re on a straight length of road, without any houses around. It’s also early in the morning, and there are no other cars nearby. You are in no way driving recklessly. You’ve done the same route many times before, and you’ve never run into trouble. But this morning you don’t spot a small pothole in the road. Your front wheel hits it, and you lose control of the car. The car skids around and around, and you watch with horror as a bus stop veers into view. You crash into it, and in doing so, hit two school children waiting for their ride to school. One is seriously injured, the other killed outright.

There is no correct answer to this question. That’s why it’s called an ethical dilemma. And the general problem that lies behind is equally puzzling: what’s more important in evaluating one’s actions (whether they are good or bad): the intentions or the consequences?

I say this… it depends on how much power the moral agent (the decision maker) has. The more power you have, the more I will evaluate your actions on the consequences and less on your intentions.

With great power comes great responsibility.

Sharpening the ethical mind

I am diving into ethics.

I am a software engineer. Recently the software engineering community found itself in a sudden heated discussion involving ethical dilemmas. Facebook was called for influencing the very fundamentals of democratic society with the Cambridge Analytica controversy. Meanwhile the Department of Defense of the United States is ramping up its technology for algorithmic warfare marching towards the next “atomic bomb”, involving industry leaders like Google. These are heavy topics… and they caught most technologists unprepared. For decades, software developers were only focusing on creating the technology and not giving too much thought on the moral questions around its usage.

So, earlier this year I decided that I will ramp up my ethics knowledge, and enter the debate. I did my homework in the last few weeks: Plato, Aristotle, Thomas Aquinas, Kant, Rousseau, Nietzsche…

Here is a test question: what’s more important in evaluating one’s actions (whether they are good or bad): the intentions or the consequences? This is best illustrated by an example…

Let’s imagine that you’re driving along in a car. You’re slightly over the speed-limit, but you’re on a straight length of road, without any houses around. It’s also early in the morning, and there are no other cars nearby. You are in no way driving recklessly. You’ve done the same route many times before, and you’ve never run into trouble. But this morning you don’t spot a small pothole in the road. Your front wheel hits it, and you lose control of the car. The car skids around and around, and you watch with horror as a bus stop veers into view. You crash into it, and in doing so, hit two school children waiting for their ride to school. One is seriously injured, the other killed outright.

How do we judge this action?

There is no correct answer to this question. That’s why it’s called an ethical dilemma. And the general problem that lies beneath is truly puzzling: what’s more important in evaluating one’s actions (whether they are good or bad): the intentions or the consequences?

Nietzsche gave something of guidance on this matter. He distinguished two kinds of moralities: master morality and slave morality.

Nietzsche says that in master morality the values are things like pride, strength, and nobility. Actions are evaluated on good or bad consequences. Quite contrary, in slave morality the values are things like kindness, humility, and sympathy. Actions are evaluated on good or bad intentions.

Nietzsche was quite clear on which kind of morality he preferred. – Take a hint from how he named them.

I am not so convinced however… I do think that kindness is a great value.

Memoár

(kultúrsokk, ilyen kéne legyen az élet, világmegváltó problémák, Y generáció)

A történetem Budapesten kezdődik, ahol szoftverfejlesztőnek tanultam a 2000-es évek közepén. Akkor még Magyarországon képzeltem az életemet. Minden okom megvolt az optimista jövőképre. A szakma amit szerezni fogok nagyon keresett és sokáig az is marad, szeretek hobbiból programozni, ráadásul az egyetemi társaság is vagány és várhatólag ilyen emberekkel fogok majd együtt dolgozni.

Viszonylag hagyományos úton jutottam ide, gimnáziumban érdekelt a matek meg a számítógép, oktv versenyeken szép eredményeket értem el, jó volt a pezsgő szellemi környezet amiben léteztem. Utána egyetemre mentem: az ELTE programtervező matematikus szaka sokak számára egy nagy csalódás volt, de én a lehető legjobban éreztem ott magam, mondjuk ehhez kellett az is hogy élvezzem a 8 féléves analízis kurzust, meg a többi mateket, amiből bizony sokkal több van mint programozásból.

Aztán negyedéven jött egy ösztöndíj lehetőség, Hollandiában tanulhatom az utolsó évet. Gondoltam, na ez jó lesz nekem, jó pofás lesz tőle a cv-m, lediplomázok ott kint, aztán visszajövök. Hát nem így lett. A diplomázás megvolt, a hazajövés nem. Az az egy év sokat formált a világnézetemen. Sokkal nyitottabb és érzékenyebb ember lettem és kezdtem globálisan gondolkodni. Rájöttem hogy a lehetőségeim jóval tágabbak mint ahogy eddig gondoltam. Eddig úgy gondoltam, szeretnék egy szakmát amit szívesen csinálok, jó fizetésért, meg családot és ez éppen pont elég a boldog és teljes élethez. Innentől viszont már úgy gondolkoztam, miért ne tehetnék valami kiemelkedőt ami hasznos a világnak is, nem csak nekem. Ha én nem, akkor ki? Azt tudtam hogy nem akarok akadémiai pályára menni, inkább az iparban szeretnék valamit elérni, hát fogtam magam, és jelentkeztem a Google-hez állásinterjúra Londonba. Ez már két év hollandiai programozói munka után volt. Be is hívtak, fel is készültem rendesen. A Google állásinterjú menetéről sok mindent lehet olvasni a neten, itt most nem térnék ki a részletekre, különös tekintettel arra hogy aláíratták velem hogy nem mondok róla semmit. De egyet elmondhatok: nehéz. Képzeld el hogy egy egyetemi szigorlatra mész. Széles körű tananyag, szinte bármit kérdezhetnek. Na ilyen. Csak éppen nem egy, hanem öt kör. Mindezt egy nap alatt. Pihenő nincs. (Ja de, van egy ebédszünet a harmadik és a negyedik interjú között).

Úgy éreztem egész jól ment, de aztán két hét múlva jött a hideg zuhany: nem kellek nekik… Ez bizony nem tett jót az önbizalmamnak, egy ideig el is bizonytalanodtam, mit is akarok kezdeni ebben a világban. De az élet nem áll meg, dolgoztam tovább a hollandiai munkahelyemen. Így ment ez pár évig, szerettük Hollandiát a párommal, nem éltünk rosszul, vettünk is egy lakást hitelre.

Aztán egyszer kapok egy emailt a Google-től. Itt jegyzem meg hogy amikor annó visszautasítottak, azt mondták pár év múlva próbálkozzak újra mert csak nagyon kicsin múlott hogy nem ugrottam meg a lécet. Aham, persze, ez olyan udvariaskodás, gondolom mindenkinek ezt mondják. Szóval azt mondják a Google-től, menjek el interjúzni ismét, ezúttal Dublinba. Hát gondoltam, kösz, én már továbbléptem. De erősködnek hogy tartanak egy tréninget is elosztott rendszerek tervezéséből, tiszta ingyen, sőt még a szállodámat a kajámat meg a repülőjegyemet is fizetik, éppen csak legyek hajlandó interjúzni. A tréning témája nagyon vonzott, úgyis épp abba az irányba akartam továbbképezni magam, hát jelentkeztem. De bizony nem készültem az interjúra egy kukkot sem, előtte való hétvégén néptánctáborban voltam, onnan mentem egyenesen a reptérre. A repülőn a pár órás út alatt tudatosult bennem hogy én most tulajdonképpen interjúzni megyek, nem ártana legalább az alap dolgokat felfrissíteni a wikipédiáról. Így történt hogy két óra felkészüléssel mentem interjúzni, olyan lazán mintha sörözni mennék a haverokkal. Két hét múlva jön a telefonhívás: felvettek.

Ejjha. Na most mi legyen? Hát bizony ezt el kéne fogadni. Én világmegváltani akarok, az informatika világát bizony ott teremtik, hát nekem ott a helyem. Nem volt könnyű döntés, Hollandiában fel volt építve az életünk, lakás, munkahelyek, barátok. Ez 2015-ben volt, nyáron költöztünk Dublinba. Előtte azért odafigyeltünk hogy a két munka között legyen legalább egy hónap szünet, mert a szabadság bizony nagy luxus és erősen ránk fért már egy kis lazítás. Utoljára egyetemista koromban volt hogy egy teljes hónapig nem kellett se dolgoznom se tanulnom, az meg bizony rég volt már.

A Google vagány hely! Máshol is kinyalják a hátsóját a programozóknak, na de itt… Az hogy ingyen van az ebéd ahhoz szokva vagyok. Na de itt sztár-séfek készítik. És nem csak az ebédet hanem a reggelit meg a vacsorát is. (Tegyük hozzá gyorsan hogy ha minden étkezést a cégnél akarsz eltölteni, akkor bő tíz órát bent kell tenned ami azért kicsit több mint a hivatalos munkaidő.) Céges konditeremről is sok helyen hallottam már, de itt nem csak sima konditerem hanem, khm, céges uszoda is van. Az iroda belső-építész tervezői is kitettek magukért: nem egy lélektelen irodaépületben kell dolgozni hanem egy nagyon színes, néhol gyerekesen komolytalan, játékos térben. Mondanom sem kell hogy a kávé, az italok, a gyümölcsök, a snack-ek korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre. El vagyunk kényeztetve, a kollégák már azért szoktak panaszkodni hogy a jégkrémért túl messzire kell elsétáni, majdnem 50 métert és egy emeletet felfele! Az én kedvencem viszont a relaxációs szoba, ahol babzsákokon, lestötétített környezetben szunyókálni lehet…

A munkáról is szólnék néhány szót. Egy szóval jellemezve: izgalmas. A fő szabály az hogy nincs sok szabály. Minden alulról építkezik. A programozók maguk döntik el hogy mi legyen a munka. A főnökök azt mondják meg hogy mi a probléma, nem pedig azt hogy hogy kell megoldani. Az emberek nagyon meg vannak válogatva, emiatt egy hihetetlenül intelligens és motivált társaság van. A ön-motiváltság szintje az ami engem nagyon meglepett. Mindenki ugrik az érdekes projektekért. Ha nem lenne elég érdekes munka, hát kreálunk. Például automatizáljuk a saját munkánk unalmasabbik részét. És a befektetett emberi energia szinte végtelen. Ahhoz hogy átlag felett teljesíts, olyan embereket kell megelőznöd, akiknek az életük a munka.

Munka mellett nem sok idő marad egyébre, sajnos, mert a Google egész embert kíván. Vannak zsenik, akik csak úgy fél kézzel leprogramozzák a bevállalt a projekteket, délre járnak be és este hatkor már haza is mentek – de ez nagyon ritka. Munka után leginkább sörözni megyünk a párommal (mert Dublinban a pub-élet a kultúra sarokköve), vagy étterembe, vagy néha koncertre, múzeumba, ilyen-olyan kiállításokra. A hétvégi kedvenc szórakozásunk a túrázás. Dublin környékén csodaszép helyek vannak, némelyik biciklivel is elérhető, ha meg lusták vagyunk akkor autót bérelünk pár órára. Vannak kollégák akiknek a teljes életét kitölti a Google, a magánélet alatt azt értik hogy a többi kollégával együtt elmennek sörözi, moziba vagy futni. Sok az introvertált egyetemről frissen kikerült ember, akiknek a szociális élet nagyobb kihívás mint a programozás, úgyhogy inkább kikapcsolódásként is dolgoznak. Én azért igyekszem a Google-buborákon kívül is élni egy kicsit.

Ja, és a világmegváltási ambícióim… Egyelőre még csak reszelem a körmeimet (azaz könyveket olvasok a világ megoldandó problémáiról – szegénység, egyenlőtlenség, klímaváltozás, ilyesmik), de nagy reményeim vannak a megvalósításra. Két út közül kell majd választanom: megspórolok annyi pénzt, hogy pár év múlva elmehessek két év fizetetlen szabadságra, vagy a másik opció hogy munkaidőben, fizetésért csinálok valami hasznosat (mert a Google-nél ezt is lehet). Úgy gondolom hogy egyelőre a lehető legjobb helyen vagyok az alapozáshoz, aminek most van az ideje.

Visszatekintve, 12 évvel a pályaválasztásom után, nem gondoltam volna hogy ide kerülök – sem helyileg, sem világnézetileg. Nagyjából a szakma csúcsára értem és ez jó érzés. Ahhoz hogy a szakma csúcsára lehessen jutni, muszáj magunk mögött hagyni kis hazánkat és globális szinten gondolkozni. Végül is elsősorban emberek vagyunk, és csak utána magyarok.

What makes us human in the dawn of the fourth industrial revolution?

What makes us human in the dawn of the fourth industrial revolution?

Creativity!

Choosing the right problems…

Technology is a tool to solve problems. Technology is advancing rapidly in these decades, so more and more problems are easy to solve. What technology does not do, however, is to choose the right problems.

That’s what we, humans need to do. That’s what defines us.

 

My two cents to a discussion at Davos 2017: https://youtu.be/5vaCigQqyM8?list=PL7m903CwFUgmoh19DQObmGfo2EORchgps

On the social responsibility of us, software engineers

“It is not enough that you should understand about applied science in order that your work may increase man’s blessings. Concern for the man himself and his fate must always form the chief interest of all technical endeavors; concern for the great unsolved problems of the organization of labor and the distribution of goods in order that the creations of our mind shall be a blessing and not a curse to mankind. Never forget this in the midst of your diagrams and equations.”

– Albert Einstein, speech at the California Institute of Technology, Pasadena, California, February 16, 1931, as reported in The New York Times, February 17, 1931, p. 6.